Csorváson születtem, s a régi házban volt egy másik kisfiú, aki éjszakánként, mikor nem tudtam aludni, megállt az ágyam végénél, és beszélgettünk. Neve is volt, sokáig emlékeztem rá, mint bármely természetes dologra. Aztán a kamaszkor viharai kisöpörték a nevét a fejemből. Mire észbe kaptam, se név, se kisfiú. Már nem görcsölök, hogy visszahozzam. De ami megmaradt belőle, azt jobban megbecsülöm. Hiányával pedig együtt kell élnem, és valóságos névkutatóvá válnom a nyelvben, amit szintén hiányokkal együtt kaptam édesanyámtól. Ő tanult nyelvként beszélte a magyart, én anyanyelvként pótolom, ami hiányzik belőle. Ez a forrásvidéke a verseimnek.